Főzd Magad Soványra

Ketogén receptek Felhő és Rea konyhájából

Homár paradicsomos zoodle-val avagy Keto De Luxe!

2020. január 16. 23:15 - Főzd Magad Soványra

Ünnepelünk ma. Pont egy évvel ezelőtt kezdtem el akkor még úgy gondoltam a  fogyókúrát ketogén étrenddel, amiből mára teljes életmódváltás lett. Az eredmény pedig 50kg súlyveszteség egy év alatt mondhatom azt, hogy kis odafigyeléssel bizonyos ételekről és alapanyagokról való lemondással, de könnyedén. Az elmúlt egy év tapasztalatairól és tanulságairól majd egy másik – külön ennek szentelt - bejegyzésben fogok beszámolni.

Az ünnepi vacsora pedig a kedvencem a homár, ami az egyik 4 betűs áruházláncban alkalmanként kapható 350g-os kiszerelésben (ami egy embernek pont elég) viszonylag méltányos áron. Szeretném megnyugtatni az állatvédőket természetesen már fagyasztott állapotban, egészen pontosan egy jégtömbben. Tehát eltekinthetünk a kanibálok kedvenc szokásától az élve főzéstől. Ami azért terjedt el bevett konyhai gyakorlatként - mert amikor 150-200 évvel ezelőtt a tengerpartok környékén legszegényebbek eledele volt a „tenger csótánya” – a hűtési technológiák igencsak kezdetlegesek voltak. A homár testében pedig rengeteg vele szimbiózisban élő baktérium van (ugyanúgy, mint az emberében) amelyek a gazdatest elpusztulása után kegyetlen iramban elkezdenek szaporodni és olyan méreganyagokat kiválasztani amelyeket a főzés hője sem tud semlegesíteni. Szóval biztonságosabb élve megfőzni. Az állítólagos sikításról, amit főzéskor adnak ki csak annyit, hogy az állatnak nincs hangképző szerve, a „sikoly” valójában a hő hatására kitágult gyomorból a páncél résein át távozó levegő.

img_1850.jpg

Szóval ezt fogjuk most elkészíteni álolaszosan ugyanis a spagetti helyett zoodle-t készítünk hozzá cukkiniból, de a paradicsom szósz és minden más persze frankó lesz.

Hozzávalók:

2 db 350g-os fagyasztott De Luxe (így már gondolom sokan kitalálják a beszerzési forrást) homár

2 db közepes méretű cukkini

1 fej fokhagyma

1 db 350g-os koktélparadicsomkonzerv

1 fél csokor petrezselyem

2 dl halalaplé ( pótolhatjuk zöldség alaplével is)

1 teáskanál tengeri só

2 evőkanál olívaolaj

img_1851.jpg

Elkészítés:

Elsőként a zoodle-t készítjük el. A cukkinit felspirálozzuk egy speciális eszközzel, amit a webről meg lehet szerezni igen olcsón. Egy nagyobb serpenyőben olíva olajat hevítünk majd a vékonyra vágott fokhagymát megkergetjük egy kicsit vigyázva, hogy ne hogy megégjen, mert akkor keserű lesz. Rádobjuk a cukkinispirálokat és 5 percig közepesnél kicsit nagyobb hőfokon megpároljuk, óvatosan sózzuk. Ha ezzel készen vagyunk akkor félretesszük a serpenyőt tartalmával együtt. Ha nagyon profik vagyunk, akkor csinálhatjuk egyszerre is két serpenyővel egyikben a zoodle-val, a másikban a homárral.

Következnek a homárok: amit szobahőmérsékleten hagyunk kiolvadni a csomagolásában. Kibontás után hosszában kettévágjuk egy éles késsel. Előveszünk egy akkora serpenyőt amiben kényelmesen elférnek. Olíva olajat hevítünk, majd fokhagymát kergetünk benne és jöhetnek a homárok, a vágott felükkel lefelé, előtte lehetőleg tengeri sóval meg sózzuk. Pár percig nagy fokozatunk megpiritjük őket majd felöntjük 2 dl hal alaplével és megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel, majd fedő alatt közepes hőmérsékleten 12 percig pároljuk. Ha közben elfőne az alaplé pótoljuk. A végére szép szinte krémes állagú szósz keletkezik alatta, ha mindent jól csináltunk.

img_1855.jpg

Következik az összeállítás: elővesszük a zoodle-s serpenyőt, visszamelegítjük a tartalmát, majd egy egész közepes koktélparadicsom konzervet rá öntünk. Szépen összeforgatjuk a zoodel-val majd egyet rottyantunk rajta, de csak óvatosan nehogy túlkészüljön a zoodle. Ha szükséges akkor ízlés szerint sózzuk még. Tálaláskor a két fél homárt a tányér szélén helyezzük el a közepére pedig a zoodel-t halmozzuk, akár egy tálalógyűrű segítségével, de nyugodtan lehet csak úgy, rusztikusan is. Jó étvágyat!

img_1862.jpg

 

Főzd magad soványra!

Felhő

 

Szólj hozzá!

Ketogén trüffel avokádóból

2019. április 26. 15:22 - Főzd Magad Soványra

truffel4.jpgA legkézenfekbőbb apró ajándék amikor vendégségbe megyünk valami apró finomság volt a kedvenc boltunkból. Csoki, bonbon, trüffel vagy hasonló. Volt. Eddig.

Húsvétkor Felhő anyukájához is ellátogattunk vidékre. Mivel sajnos csak ritkán jutunk el, ezért ez mindig nagy esemény neki, ilyenkor sütni-főzni szokott (kb. egy fél lakodalomra elegendő mennyiséget és repertoárt). Igen ám, csakhogy 83 évesen az életmód váltásunkat inkább fogyókúrának (vagy valami furcsa hóbortnak) éli meg. Így a Felhővel előre egyeztetett menüt készítette (húsleves tészta nélkül, sült csirke combok, sajtos karfiol) és nagy szívfájdalmára sütit nem süthetett. Támogat bennünket, de tudtuk, hogy ez neki nem túl kellemes. Meg persze nekünk is fájt a fogunk valami finomságra. Ezért készítettem egy adag keto trüffelt, ami (mint később kiderült számára is) betöltötte a zserbók és linzerek hiánya miatt tátongó űrt a lelkében és a mi gyomrunkban is.

Tovább
Szólj hozzá!

Ketogén kalács egy kicsi bűnnel, a mazsolával

2019. április 23. 21:11 - Főzd Magad Soványra

mazsolas_kalacs.jpgA mi családunkban kelesztett édes, vaníliás-citromhéjjas-mazsolás kalács készül a húsvéti sonkás menühöz. Amióta Felhővel együtt vagyunk, sikerült őt is "megfertőznöm" ezzel a szokással. Az idei húsvét már a ketogén életmód mellett köszöntött ránk, így a hagyományos kalács helyett ki kellett találnom valamit.

A ketogén süteményfélékhez rendszerint alacsony szénhidráttartalmú magliszteket vagy őrölt magokat lehet használni. Így viszont az élesztős tésztákat kb. elfelejthetjük. Korábban többször próbálkoztam különböző módszerekkel, de az eredmény siralmas volt. 

Arra gondoltam,

Tovább
Szólj hozzá!

Ketogén rebellis epres sajttorta

2019. április 21. 22:18 - Főzd Magad Soványra

rebellis_epres_sajttorta_szelet2.jpgNemrég meséltem, hogy a családomnak szülinapokon kizárólag a citromhabos tortámat készíthetem. A mostani húsvéti hétvégére esett apukám születésnapja, aki nem mellesleg gyerekkorom óta szövetségesem különböző kisebb-nagyobb csínytevésekben. Felhívtam pár napja aput, hogy megvitassam vele az esedékes tortasütést (is) és miután vázoltam, hogy baromira unom a citromhabos tortát sütni, megegyeztünk, hogy "tortaforradalom" lesz. Az nem volt kérdés, hogy ketogén torta legyen. Eperszezon van, így az is egyértelmű volt (nekem), hogy eper kell bele. Apu minden kívánságát is figyelembe kellett vennem: "Csinálj amilyet akarsz, úgyis biztos finom lesz." (Kedves tőle hogy nem akar korlátozni. Bár lehet, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Kelkáposzta taco! Viccelsz? Nem! Tényleg jó

2019. április 01. 23:23 - Főzd Magad Soványra

Keto taco kelkáposztalevélben
Mielőtt elkezdtük a diétát, éltemódot váltottunk, az utolsó két hétben elkészítettünk még jó néhány olyan ételt amiről tudtuk, hogy sokáig de lehet, hogy soha többet nem fogunk enni. Mi van akkor ha mégis nagyon kívánsz valamit? Érdekes, hogy ez nem a kenyér volt pedig azt gondoltam,hogy az lesz. Jó mondjuk azóta úgy megyek vásárolni, hogy a bejáratnál egyből jobbra fordulok kihagyva pékarú részleget és az okosan vele szemben elhelyezett édesség sort. Szóval ott tartottunk, hogy nagyon vágytunk már egy  tacora vagy bármire ami tésztába/pitába van csavarva. A töltelékkel nincs is gond mert annak hozzávalói megengedettek. Persze azért egy kicsit azt is felturbóztuk. Na jó de mibe töltsük bele? Bevásárlás közben a zöldségek között sétálgatva megláttam, hogy a kelkáposzta külső leveleket a vásrlók egy ládába dobálták, innen jött az ötlet, hogy töltsünk/csavarjunk ebbe minden finomságot. Össze is szedtem egy zsacskó friss üde kelkáposztalevelet és irány haza.

kelkaposzta_taco.jpg

Hozzávalók

Tovább
Szólj hozzá!

Nassoljunk a ketogén diétában is! Sajttorta recept cukor, liszt és egyéb "bűnös" alapanyagok nélkül

2019. március 27. 23:47 - Főzd Magad Soványra

sajttorta_szelet2.jpgMit lehet nassolni a ketogén diétában? Például olajos magvakat, sajtokat, citrusféléket. Unalmasan hangzik? Akkor készíts belőlük sajttortát! Megmutatom hogyan.
(A recept egy 18 cm átmérőjű tortaformához készült.)  

 

Hozzávalók

Tovább
Szólj hozzá!

Vajban sült lazacderék fokhagymás leveles spenóttal

2019. március 24. 21:42 - Főzd Magad Soványra

előkészítési idő: 5 perc elkészítési idő: 15 perc
hozzávalók 2 főre:
2x200 gramm lazacderék
600gramm leveles spenót
100 gramm vaj
fokhagyma, só, tarka bors 

lazac_serpenyoben.jpgMielőtt megkezdjük a sütést, egy órával előbb vegyük ki a hűtőből a halat, hogy szoba hőmérsékletű legyen. A lazacfiléből szép egy forma nagyságú, 5x12 cm-es kb. 200 grammos szeleteket vágunk egy éles késsel. Mi meghagyjuk a bőrét is, de ha valaki nem szereti, akkor egy éles késsel óvatosan el lehet távolítani. Lehetőség szerint tengeri sóval, vagy valami hasonló jó minőségű sóval és tarka borssal ízlés szerint megszórjuk mindkét oldalát a filének. Egy serpenyőben 50 gramm vajat hevítünk, de nagyon óvatosan nehogy megégjen, mert akkor megbarnul a vaj! Amint elérte a sütéshez alkalmas hőfokot beletesszük a lazacfilét bőrével lefelé, két perc után megfordítjuk és további két percig sütjük a mások oldalát is. Amennyiben a szeletek vastagok akkor mindkét oldalát is befejezés előtt 30 másodpercig sütjük. Mi úgy szeretjük ha közepe még puha és csak óvatosan sült át. A fenti sütési időintervallumok ezen készültségi szintre vonatkoznak.

Tovább
Szólj hozzá!

Főzd Magad Soványra - kezdetek

2019. március 24. 19:53 - Főzd Magad Soványra

Mindig is szerettük a finom ételeket. A nagyi főztjét a piros lábosból, a 8 fogásos degusztációs menüt a flancos éttermben, a fater marhapörköltjét a bográcsból, a kerti grillezést a haverokkal és minden jót a saját konyhánkból. Imádunk főzni. Imádunk enni. És ez meg is látszott rajtunk.

Előbb Rea kezdett különböző low carb diétákba, amivel mindig sikeresen lefogyott, de ezt fogyókúraként kezelte és amikor abbahagyta mindig visszahízott. Aztán jött 2018 karácsonya

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása